2013. július 09. 16:19 - Domain Admin

Félmillió dollárt ért az év eddigi legdrágább domainje

Voltak már ebben az évben is drága eladások a domain piacon – elég csak a Booker.com 375 ezer dolláros üzletére gondolnunk az év elején, vagy a Moms.com-ra, amely alig két hónapja 300 ezer dollárért cserélt gazdát.

domain_06_1.jpg

Most azonban új első helyezett született – az év legdrágább eladása immár a Brand.com domainhez köthető, amelyért a korábban Reputation Changer néven ismert cég nem kevesebb, mint félmillió dollárt adott.

A Brand.com korábban a MarkerBot cég helyettes marketingigazgatója, Chuck Pattis birtokában volt. A vásárló Reputation Changer a domain megvásárlásával egy időben nevét is megváltoztatta – nem túl meglepő módon – Brand.com-ra. Az eladás ténye már korábban kiszivárgott, a pontos összegről azonban mindezidáig nem lehetett biztosat tudni.

Bár az összeg, amely 115 millió forintnak felel meg, igen magasnak tűnhet egyetlen domainért cserébe, azonban nem elegendő többre, mint az idei év (eddigi) első helye. Voltak ugyanis már ennél sokkal – nagyságrendekkel – drágábban gazdát cserélő domainek is. Ott van például az Insure.com, amely 2009-ben elképesztő 16 millió dollárért került eladásra, vagy a Sex.com, amelyért új tulajdonosa nem kevesebbet fizetett, mit 14 millió dollárt.

Ugyanakkor a félmilliós ár azt sem éri el, amelyet a MarkerBot eredetileg kérni akart érte – a Website Brokerage listáján szó szerint az volt olvasható, hogy hét számjegynél kisebb ajánlatokkal ne is zavarja őket senki.

A Reputation Changer részéről úgy vélik, bőven behozza majd az árát a beruházás. A személy- és márkanevek védelmével foglalkozó cég szerint a nagyobb láthatóság biztosításával jó úton haladnak afelé, hogy a piac elsőszámú vállalatává váljanak.

Ha Te is szeretnék értékes domain nevekre szert tenni, amit aztán hatalmas haszonnal értékesíthetsz tovább, akkor neked a felszabaduló domain nevek szolgáltatásra van szükséged. Kattints és nézd meg >>

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://domain.blog.hu/api/trackback/id/tr875397796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása