2013. július 25. 18:00 - Domain Admin

A Nominet már nem hisz a harmadik szintű domainekben

Mint ismeretes, a .uk legfelsőbb szintű domaint kezelő Nominet elhatározta, hogy bevezetik a domaint a második szinten is. Ezt elsősorban azért lépték meg, mert úgy gondolják, hogy a 2014-ben életbe lépő több mint ezer új generikus legfelsőbb szintű domain, melyek értékelését jelenleg is végzi az ICANN, túlságosan nagy konkurenciát jelentenek majd.

domain_08_3.jpg

Lesley Cowley, a vállalat igazgatója szerint a harmadik szintű .uk domainek igen sikeresek, több mint tízmillió aktív regisztrációval rendelkeznek jelenleg is, azonban arra is gondolniuk kell, hogy 10-15 év múlva is ugyanilyen erősek lehetnek-e. Cowley szerint azzal, hogy jövőre több ezer gTLD indul majd el, magánszemélyek, szervezetek és vállalkozások milliói számára kerül majd elérhető közelségbe, hogy első alkalommal regisztráljanak maguknak saját domain nevet. A Nominet ennek megfelelően úgy alakítja át saját kínálatát, hogy továbbra is csábító lehetőséget jelentsen a .uk tartomány a konkurenciával szemben.

Cowley szerint az angol anyanyelvű országok esetében kiemelten nagy az új gTLD-k jelentősége, így a Nominetnek jóval nagyobb piaci kihívásokkal kell majd szembenéznie, mint a nem angol nyelvű országokban működő versenytársainak.

A második szintű .uk domainek bevezetése ugyanakkor egyáltalán nem zökkenőmentes - számos esetben problémát jelenthet ugyanis annak meghatározása, hogy pontosan milyen előjogokkal rendelkeznek a harmadik szinten azonos regisztrációkkal rendelkezők. Valószínűleg a jogok megszerzésére azoknak lesz majd a legjobb esélyük, akik a harmadik szinten először regisztráltak azonos domaint, ez azonban komoly érdekütközéseket okozhat, mivel a legtöbb ilyen domain magánkézben van és személyes honlapokat üzemeltetnek rajtuk.

Címkék: domain hírek
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://domain.blog.hu/api/trackback/id/tr585423085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása