2014. február 21. 10:04 - Domain Admin

Domain regisztrátor is felel a honlapok tartalmáért?

Újabb felelősség hárulhat a domain nregisztrátorok nyakába: egy német bíróság döntése értelmében a jövőben felelőssé tehetőek a szerzői jogok megsértéséért, amennyiben egy, náluk regisztrált doménen megsértik a copyright jogokat és a regisztrátor semmilyen lépést nem tesz azért, hogy ennek elejét vegye.

A döntést a saarbrückeni területi bíróság hozta, a konkrét ügy pedig arról szólt, hogy az Universal az egyik művészének, Robin Thicke albumának az illegális terjesztését próbálta megakadályozni. A Key-Systems regisztrátor ugyan amellett érvelt, hogy nem tehető felelőssé a nála regisztrált, de nem általuk üzemeltetett honlapon folyó szerzői jog megsértéséért, a bíróság ugyanakkor ezt másképp látta. A bíróság véleménye szerint a Key-Systems-nek kötelessége let volna kivizsgálni a hozzá beérkező panaszt, amennyiben valaki egyértelműen alátámasztja a copyright sértést.

A cégre, amennyiben továbbra sem lesz hajlandó együttműködni, akár 250 ezer eurós (nagyjából 75 millió forintos) bírságot is kiszabhatnak. A Key-Systems ugyanakkor arról beszél: amennyiben ez gyakorlattá válik, úgy a cég eddigi működési modellje kerülhet veszélybe, és akár jelentősen is megdrágíthatja az üzemeltetési költségeiket.

Forás: propeller.hu

 

Megjegyzés:

 

Ez a magyarországi domain neveket egyáltalán nem érinti. A domain regisztrátor nem felel a honlapok tartalmáért, viszont az állami szervek kérhetik a domain tulajdonos adatainak kiadását valamit köteles együttműködni a hatóságokkal.

A domainflotta.hu -t eddig 7 alkalommal keresték meg, hogy adatokat szolgáltasson ügyfeleiről. 5 esetben volt megalapozott a kérést és ezekben az esetekben együtt is működtek a hatósággal.

 

Ezért azt javasoljuk, hogyha a sötét oldalra csábul valaki, akkor azt mindenképp nemzetközi domain név alatt (.com, .net)) tegye és lehetőleg valami kis cég külföldi szerverén pl.: itt: http://www.publicsafetyhosting.com/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://domain.blog.hu/api/trackback/id/tr565824454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása