2015. június 19. 23:01 - Domain Dani

A Google nemet mond a bosszúpornóra

revengeporn_google.jpg

A keresőóriás példás döntés hozott nemrég: a felejtés jogát sokan kritizálják ugyan, magát a módszert azonban egy egyértelműn jó célra használják fel. Hogy megkíméljék a bosszúpornó áldozatait.

Hogy mi is a bosszúpornó, aligha kell elmagyarázni: a neten számos oldal üzleti modellje épül olyan házivideókra és fényképekre, amelyeket amatőrök készítettek magukról - majd a szakítás után valamelyik sértett fél (jellemzően a férfi) feltölt azt, vagy éppen eladja az ilyen oldalaknak.

Ez természetesen komolyan sérti a személyiségi jogokat, nemrég az egyik ilyen oldal üzemeltetőjét 18 évi börtönre ítélték. Az internet sajátossága azonban, hogy az illegális tevékenységek aligha irthatóak ki teljesen: az anonimitás, más országokban regisztrált domainek biztosítják, hogy még ha törvényt sértenek is, a bűnözők többsége zavartalanul végezheti tevékenységét.

Szégyen, megalázás, zsarolás

Azonban a legtöbb esetben a felhasználók a keresők segítségével akadnak rá a pornóra - ahogyan minden másra is. A keresőóriás ennek nem feltétlenül örül: egy ideje kacérkodnak már azzal az ötlettel is, hogy teljesen kiirtják keresési találataik közül a pornót, a pornóhirdetéseket pedig - legalábbis a szókimondóakat - még tavaly teljesen letiltották oldalaikon.

Most úgy döntöttek, hogy fellépnek kifejezetten a bosszúpornó ellen is, és elérhetővé tesznek egy űrlapot, melyen keresztül az áldozatok kérhetik az őket érintő találatok eltávolítását a keresési eredmények közül. Hasonlóan működik ez, mint az EU-ban érvényes felejtés joga - kivéve, hogy a Google ezt most önként, külső kényszer nélkül lépi meg.

Üdvözölendő lépés ez, hiszen a képek és videók nem csak cyberbullyingra, netes zaklatásra alkalmasak amellett, hogy rettentően kínosak az elszenvedő alanyok számára - sokszor megesik, hogy ún. sextortion-nel foglalkozó oldalakra kerülnek fel, amelyek lényegében azzal zsarolják a képeken szereplőket, hogy csak pénz ellenében veszik le azokat.

Nincsenek egyedül

Mint a Google mondja, ez egy nagyon speciális policy, hasonlóan kezelik majd a kéréseket, mint amikor azt akarja valaki, hogy a nyilvánosan közzétett hitelkártyaszámát vagy aláírását távolítsák el a találatok közül.

"Tudjuk, hogy ez nem oldja majd meg a bosszúpornó ügyét, - hiszen nem tudjuk magunk eltávolítani a képeket a weboldalakról -, de reméljük, hogy segíthetünk azzal, ha eltávolítjuk az ilyen képeket a találati listákról" - szól a Google közleménye.

A Twitter nemrég vezetett be hasonló szabályt, letiltva oldalairól a bosszúpornót - pontosabban megfogalmazva "az alany hozzájárulása nélkül készített vagy közzétett intim felvételeket", a Reddit pedig ezelőtt lépett hasonlót, eltávolítva oldalairól a vitatott szexuális tartalmakat.

Tippekért, trükkökért és édekes hírekért lájkold Facebook-oldalunkat!

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://domain.blog.hu/api/trackback/id/tr797558362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.20. 07:50:41

Csak mire az áldozat igazolja, hogy valóban ő az aki a felvételen van...
Tőlem valami ruszki tetű lopott egy pályázati fotót, azóta árulja. Később egyre több helyen jelent meg újabb és újabb nevek alatt. Mikor a youtube-ra is felkerült valami zene illusztrációjaként, írtam nekik... ha ismered azt a szót, hogy bürokrácia... na az kutya dasza a gúglihoz képest.
kisembertől nyugodtan lophatnak...

phaszfej 2015.06.20. 12:36:00

Attól még kurva marad a kurva, mert nem találni meg róla a videót.

Spiritmonger 2015.06.20. 16:52:17

Azzal az ötlettel, hogy eltávolítják a keresőből a pornót, a google tökönszúrja magát. az istenadta nép átáll más keresőkre, a kiesett forgalmon pedig a nagyon okos marketingesek gondolkodhatnak.
a felejtés joga meg a hasonló öncenzúra egyértelműen az istentelen nagy baromság kategóriába tartoznak.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.20. 17:12:25

@Spiritmonger: Google tud pornót keresni? Nem egyszerűbb beírni, hogy porn.com? :D
(Van ilyen oldal? :) )
süti beállítások módosítása