2013. július 22. 11:57 - Domain Admin

Jól halad a gTLD-értékelésekkel az ICANN

Az ICANN közzétette legújabb jelentését arról, hogyan áll az új generikus legfelsőbb szintű domain nevek értékelési eljárása.

domain_07_1.jpg

A legfelsőbb szintű tartománynevek és IP-címek kiosztásáért felelős nemzetközi szervezet Durbanban szervezett konferenciát, melyen Christine Willett ismertette az eddigi eredményeket. Elmondása szerint a benyújtott gTLD-igénylések értékeléséért felelős csapat már jóval túl jár a lista felén, az első 1200 prioritásos kérelmet már elbírálták. Az értékelések közül eddig 1100-at publikáltak hivatalosan.

Ezek közül az igénylések közül mindeddig 49-et vontak vissza. Ezek között van többek között például több, a Google által beadott kérelem is, melyek közül némelyeket azért vontak vissza, mert bizonyos országoknak tartják fenn az érintett tartományokat, egyet pedig egy japán céggel fennálló jogi vita miatt. 13 kérelmet további vizsgálatra bocsátanak.

Ez azt jelenti, hogy a szervezetnek még további 883 aktív kérelmet kell elbírálnia. A tervek szerint ezzel az eredeti terveknek megfelelően augusztusig végeznek is.

Willett elmondta azt is, hogy panaszrészlegükre is igen komoly munka hárult, összesen 263 esetben merültek fel kifogások a döntésekkel kapcsolatban. A Szellemi Tulajdon Világszervezete, a WIPO már több esetben döntést hozott.

Az ICANN 31 kérelmezett gTLD esetében már a szerződéskötési szakaszba lépett, ezeknél arra várnak, hogy az érintett vállalatok beadják a szükséges dokumentációt, és remények szerint mihamarabb aláírják a papírokat.

Az ICANN szerint az év végéig a további értékelésre felterjesztett kérelmekkel is végeznek majd, így a remények szerint teljesen lezárhatják ezt a szakaszt.

Ha nem akarsz addig várni, akkor foglald le most az ötletedhez legjobban illő domain nevet.

Címkék: domain hírek
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://domain.blog.hu/api/trackback/id/tr885418417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.