2014. október 10. 21:37 - Domain Dani

Lecsaptak a zaklatós kémprogramra

lecsaptak_a_kemprogramra_2.jpgElső alkalommal vontak vád alá egy olyan céget, amely okostelefonos kémprogramot kínált a felhasználók számára. Hétfőn az amerikai Igazságügyi Hivatal benyújtotta a vádiratot, így megnyílt az út azelőtt, hogy a piacon elérhető több tucat hasonló appra is lecsaphassanak.

Az internet korlátlan lehetőségeket tartogat azok számára, akik rosszat akarnak embertársaiknak. A név nélküli anyázás, a cyberbullying, az adatlopások és kismillió más hasonló tett bizonyítja, hogy a rosszakarók a ma netjén hogyan élhetik ki magukat.

A netes zaklatás non plus ultrája az okostelefonokkal együtt érkezett el - a piacon ma hemzsegnek az olyan applikációk, amelyeket a megfelelő telefonokra értesülhetünk arról, célpontunk mikor és kival telefonál, milyen üzeneteket küld vagy fogad, milyen maileket kap, hogy éppen merre jár - sőt, egyes appok arra is képesek, hogy a beépített mikrofon segítségével lehallgassák környezetüket. Egy kémfilmben hasznos megoldás, a való életben hátborzongató.

Minden legális, mondják széles vigyorral

Az első ilyen app, amelytől a jelek szerint búcsút mondhatunk, a StealthGenie. Érdemes azonban a megfelelő perspektívából szemlélni az örömteli lépést még a pezsgőbontás előtt - beszéljen helyettünk Cindy Southworth technológiai szakértő:

"A hivatalos álláspontom az, hogy JUHÉ! Egy megvan, már csak 400 van hátra."

lecsaptak_a_kemprogramra_1.jpgAz ilyen alkalmazások fejlesztői azzal védekeznek, hogy appjaikat legális célokra használják - például arra, hogy vigyázzanak a gyerekekre, vagy beleegyezésüket adó alkalmazottak tevékenységét kövessék velük. A valóság azonban az, hogy a legtöbb pénzt olyan férfiaktól szedik be az appokért, akik partnerük után kémkednek velük.

Az mSpy alkalmazás 2013-as belső felmérése szerint ügyfeleik 50 százaléka használja arra az appot, hogy párja után kémkedjen vele, 74 százalékuk pedig férfi volt. A most megvádolt StealthGenie esetén még az üzleti tervben is leírták, hogy várakozásaik szerint a felhasználók 65 százaléka kapcsolatán belüli kémkedésre használja majd a programot.

Gyilkossághoz is vezethet

A helyzet komolyságát jelzi, hogy gyilkossághoz is vezetett már az ilyesfajta kémkedés. 2011-ben az ausztrál Simon Gittany a MobiStealth appot használva olvasta el kanadai párja SMS-eit, amelyeket barátnőinek küldött. Mikor rájött, hogy barátnője szakítani akar vele, Gittany egy tizenötödik emeleti ablakból hajította le a szerencsétlen lányt.

Egy évvel később derült fény arra, hogy egy másik gyilkosságban is szerepet játszott ugyanez az alkalmazás - jelenleg is vád alatt lévő mianmari Cid Torrez ezt használva jött rá, hogy elhidegült feleségének új barátja van, bár a mai napig tagadja, hogy a nő két évvel ezelőtti nyomtalan eltűnéséhez köze volna.

"Az üzleti modell lényegében annyi, hogy 'segítünk neked bűnt elkövetni" - mondta el a hasonló ügyekről a Maryland Egyetem jogi professzora, Danielle Citron.

Jogi szempontból a szakértők szerint az álcázás az, ami a leginkább illegálissá teszi az egész gyakorlatot. Más lenne a helyzet, ha a megfigyelt személy beleegyezik a követésbe - de álcázásra csakis akkor lehet szükség, ha a beleegyezés előzetesen nem történt meg.

Hogy mi lesz az ügy vége, még kérdéses, de ha sikerül precedenst teremteni, az hatalmas győzelem lenne a családon belüli erőszak és a zaklatás ellen harcolók számára.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://domain.blog.hu/api/trackback/id/tr906778971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VogelZsigmond 2014.10.11. 17:26:29

Na persze. Az app a hibas. A sok lelott, meggyilkolt emberert meg a fegyverek a hibasak!
Es ezzel el is jutottunk oda, hogy a lelkiismeretunk tiszta...

Nyilvan nem az emberek fejeben kellene rendet tenni, hanem jogilag betiltani az appokat. Mert egyekent ha betiltjak akkor ezek az emberek nem mennek el egy magannyomozohoz es berelik fel, es aztan vagjak ki az asszonyt az erkelyrol a melyve ??!! :)
De kerem en, miert van az, hogy en errol meg nem is hallottam? Mondjuk ha egy elmeroggyant lennek akinek olyan szar a kapcsolata, hogy kemkednie kell a parja utan sem ernek ezzel az appal semmit. Az asszonynak valami 15 eves Nokiaja van. :) Arra meg csengohangot is csak hatulrol mellbe lehet feltolteni. :)

Hat ennyit errol a temarol...

Nbl 2014.10.12. 14:56:00

Egyet kell értsek az előttem szólóval. A gyújtogatásokat is meg lehetne fékezni a gyufa betiltásával, a gázolásokat az autók betiltásával, plusz tiltsuk be a késeket is. Kretének...