2012. október 08. 12:32 - Domain Admin

Szerverparkot foglalt le a NAV

Száznegyven terabájtnyi tárhellyel rendelkező szerverparkot foglalt le az adóhatóság. A gépeket filmek, szoftverek és zenék cserélgetésére használták.

Több ezer rendszeres felhasználója volt a NAV szerint annak a kalózoldalnak, amelyet az adóhatóság nyomozói foglaltak le az ország egyik legnagyobb szervertermében. A huszonkét szerver által kiszolgált oldal összes tárkapacitása 140 terabájt volt, ami körülbelül harmincezer DVD kapacitásának felel meg.

Forrás: NAV

Az adóhatóság körülbelül húszmillió forintra becsüli a nyomozói által lefoglalt gépek értékét. A számítógépek mellett négymillió forintot is zároltak, amely az üzemeltető rendszerében ragadt a rajtütés pillanatában. A NAV szerint a kalózszerverek működtetői több millió forintot kerestek havonta. A jogsértő anyagokhoz való hozzáférés jogát SMS-ben lehetett megvásárolni.

A száznegyven terabájtnyi tárhelyet kihasználták a szerverek üzemeltetői. Negyvenezer filmet, zeneszámot, szoftvert, játékot és elektronikus könyvet kínáltak a gépeken, amelyek a rendelkezésre álló tárhely zömét elfoglalták. A kalózszolgáltatásra négy weboldalról lehetett regisztrálni, ezek zöme a Dtsh.hu szolgáltatónál működött.

A szerzői jogokat sértő bűncselekményért, a további fejleményektől függően, kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak az elkövetők, azonban a NAV még nem rendelkezik gyanúsítottal.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://domain.blog.hu/api/trackback/id/tr604826518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása