2010. augusztus 13. 17:27 - Domain Admin

Mi köze van a domain névnek a facebookhoz? Hogyan lesz ebből bevétel?

Elsőre azt is mondhatnánk, hogy semmi köze a facebooknak a domain nevekhez. Talán nem is tévednénk sokat. Azonban egy érdekes dolgot figyeltem meg. Az önjelölt marketing guruk az emberek fejébe ültetik, hogy a www.facebook.com/fajatek is domain és gyerünk siess, foglald le most!

Szakmai értelemben véve ez egyáltalán nem domain, de ha már így ültetik el a nép fejében, nem szeretnénk tovább fokozni a káoszt, így fejet hajtunk a trend előtt, egy halvány vigyorral a szánk szélén és inkább értéket adunk.

Abban viszont nagy igazság van, hogy ezekkel a "domain" nevekkel úgyan úgy bevételt lehet termelni, mint a "hagyományos" domain nevekkel.

A bejegyzés pont aktuális, hiszen most készül a cégünk a közösségi média irányába nyitni. Első célpontunk a méltán híres Facebook. Lelkesen be is regisztráltunk, hiszen már nem kell meghívó sem.

A lelkesedésünk hamar gondolkodássá csapott át, mert hirtelen nem tudtuk eldönteni, hogy csoportot vagy oldalt hozzunk létre. Szerencsére találtam egy elég részletes bejegyzést arról, hogy melyiket érdemes választani.

A linket megosztom veled is:

http://blog.gyumolcstarhely.hu/facebook-csoport-vagy-oldal/

Innentől nem volt kérdés, hogy oldalt kell létrehoznunk. Létrehoztuk és most már bárki elérhet minket a http://www.facebook.hu/domainflotta címen.

Úgy döntöttem írok belőle egy cikksorozatot, hogy aki utánunk akarja csinálni annak már egyszerűbb legyen.

És hogy ennek az egésznek mi köze van a domain nevekhez?

Mint az elején is írtam, ezek nem igazán domain nevek, de akár hasonló értéket tudnak képviselni. Nézzük is meg a közös pontokat:

  1. Egyediek. Nem létezhet 2 azonos
  2. Beszédes nevek: facebook.com/diakhitel vagy facebook.com/asztalos
  3. A google indexeli a tartalmat és figyelembe veszi a választott "domaint", mint kulcsszót
  4. A név mögött kialakítható egyedi tartalom, így reklámértékben felveszi a versenyt egy domain névvel
  5. A cég imidzsét ugyan úgy növeli egy céges facebook azonosító, mint ahogy rontja, ha nincs saját domain neve (tényleg nincs domain neve? ) a vállalkozásnak.
  6. A facebook azonosító ingyenes, a .hu domain név regisztrációja 1 évre 1390 Ft + áfa a domainflotta.hu oldalon.
  7. Igaz, hogy a facebook azonosító nem jogi tulajdon, úgy mint a domain név, azonban eladható, mivel lehetőség van az átruházására. Így teret nyit a spekulatív tevékenységeknek. Bárki lefoglalhat bármilyen azonosítót.
  8. A domain nevek esetén vizsgálják, hogy az adott személynek joga van a domain nevet regisztrálni, a facebook esetén ilyen ellenőrzésről nem tudunk. Az utóbbinál csak egy dolognak kell teljesülni: Legyen a regisztrált oldalnak 25 követője. Csak utána ellenőrzik, hogy a tartalom nem sért e jogszabályt vagy vallási, erkölcsi normákat.

Aki meglátta a lehetőséget abban, hogy kihasználja a facebooknak ezt a lehetőségét arra, hogy olyan pénztermelő neveket foglaljon le, amiket felfuttathat és később értékesíthet, annak ajánlom a figyelmébe a következő cikket, amiben leírom, hogy mindezt hogyan kell gyakorlatban megvalósítani.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://domain.blog.hu/api/trackback/id/tr892219619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása