2012. november 08. 11:37 - Domain Admin

Elvesztette az iPhone nevet az Apple.

A mexikói bíróság ítéletet hozott az Apple és a helyi iFone telekommunikációs cég között három éve húzódó perben. A pert az Apple kezdeményezte 2009-ben, azt követelve, hogy az iFone-tól jogi úton vegyék el a saját neve használati jogát, mivel az túlzottan is hasonlít az iPhone márkanévre, és a cég jogosulatlan előnyt húz ebből, egyben rontja az Apple üzletét, és összezavarja a fogyasztókat. A mexikóvárosi bíróság azonban éppen ezzel ellentétesen döntött: mivel az iFone 2003-ban, négy évvel az iPhone megjelenése és a név védjegyeztetése előtt védette le a saját márkanevét az országban, továbbra is használhatja azt, sőt, az Apple lett eltiltva az iPhone domain név használatától.

A mexikói cég vérszemet kapott az ítélet után, és most már a mexikói iPhone-eladások bevételeinek 40 százalékát követeli az Apple-től kártérítésként, mondván, az iPhone az ő bejáratott márkavenük erejét kihasználva érte el a sikereit az országban. Hogy ennek a kérésnek helyt ad-e a bíróság, egyelőre nem tudni, ahogy azt sem, hogy az iPhone név tiltása csak a Mexikóban most bemutatkozó iPhone 5-re és az ezután megjelenő készülékekre érvényes, vagy visszamenőleg is.

Bár a mexikói piac nem olyan nagy és fejlett mint például az amerikai, ahol az Apple egymilliárd dolláros kártérítést kapott a Samsungtól a formatervezési szabadalmai megsértéséért, a mexikói eset is fontos precedenst teremthet a cég világszerte több tucat országban folyó hasonló perei számára. A felmérések szerint a 115 millió lakosú Mexikóban jelenleg a 16 évnél idősebbek 20 százaléka rendelkezik okostelefonnal, és a piac óriási fejlődés előtt áll.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://domain.blog.hu/api/trackback/id/tr264896878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása