2012. május 31. 10:16 - Domain Admin

30.000 Ft büntetés egy domain névért!

Harmincezer forintra büntették a miskolcpont.hu doménnév tulajdonosát.

Feljelentés esetén büntetnek

Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője az Index kérdésére elmondta, hogy az 1994-es rendelet korszerűsíteni szeretnék, azonban további egyeztetésekre van szükség, ezért vették le a módosítót a napirendről. Ennek ellenére a már meglévő szövegezés alapján is büntethetnek akár doménnév-tulajdonosokat is, utólag is, ha feljelentés érkezik. Így történt a miskolcpont.hu esetében.

A tulajdonosnak viszont lehetősége van fellebbezésre. A domainabc.hu információ szerint a ME-GA Kft. már be is nyújtotta azt, amennyiben pedig a jegyző nem vonja vissza a határozatot, a cég ügyvezetője bíróságra viszi az ügyet.

Nem alaptalanul: eddig nem bűntettek senkit sem azért, mert doménnevében szerepel a város neve, sőt, senkinek nem kellett regisztrálnia sem – ez egyértelműen kiderül a benyújtott módosítóból is, amelynek mellékletében megtalálható egy regisztrációs űrlap, amely most először tartalmazza a „Domain név" kitételt. Ugyanígy, eddig a magyarázó rendelkezések sem tartalmazták az internettel kapcsolatos szavakat, tehát az önkormányzat is csak most készült az internet megzabolázására – az ügyfélnek mégis tudnia kellett volna, hogy doménja regisztrációköteles.

Jogos lépés vagy felháborító túlkapás?
Van véleményed?

 

Mond el a Facebookon.

 

Eredeti cikk: http://index.hu/tech/jog/2012/04/20/illetektelen_miskolc-hasznalatert_buntettek/

 

 


Biztonságos Domain Regisztráció | Google Barát Tárhely


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://domain.blog.hu/api/trackback/id/tr844555998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása